A vázizomzat csökkenésének hatása a rákos betegek regenerációjában

Az onkológia területén jól ismert, hogy a vázizomzat tömegének, sűrűségének, erejének vagy funkciójának csökkenése fokozott kezelési toxicitással és posztoperatív szövődményekkel, valamint rossz progressziómentes túléléssel és teljes túléléssel jár. Az aminosavak fehérjeszintézist serkentő képessége a rákos betegeknél csökken. Rákos betegeknél az izomtömeg csökkenését részben ellensúlyozhatja a fizikai aktivitás, a fehérjebevitel növelése és specifikus aminosavak adása.

A táplálkozással kapcsolatos zavarok számos ráktípus súlyos és gyakran méltánytalanul háttérbe szorított következményét jelentik. A csökkent táplálékfelvétel és az anyagcsere-rendellenességek kombinációja táplálkozással összefüggő zavarokhoz vezethet, amelyek viszont késleltetett gyógyulással, valamint megnövekedett morbiditással és mortalitással járnak. A közelmúltban több tanulmány is leírta ezt a kölcsönhatást a rák és az ilyen anyagcsere- és táplálkozási hatások között.

A 2000-es évek előtt a táplálkozástudományi szakemberek a testsúlycsökkentésre, az alacsony testtömegindexre (BMI) összpontosítottak. A testsúlyra való összpontosítást azonban már nem tartják a legjobb szempontnak, mivel a testsúlyváltozás a vízzel vagy a zsírszöveti változásokkal is összefüggésbe hozható. Az elmúlt öt év során a vázizomzat működési zavarai és a kimenetelek közötti összefüggésről szóló rengeteg tanulmány a vázizmot azonosította a Szent Grálként.

A szarkopénia kifejezést eredetileg az életkorral összefüggő vázizomzavarok meghatározására használták, azonban ma már számos krónikus betegségben és számos egyéb állapot, például éhezés, denerváció, immobilizáció, fizikai inaktivitás és rákos megbetegedés esetén a vázizomzat csökkenésének leírására használják.

A vázizomzat csökkenésének hatása a rákos betegek prognózisára

Az alacsony izomtömegű rákbetegeknél csökkent az általános túlélés, nőtt a kemoterápiás toxicitás és a posztoperatív szövődmények száma. Több kutatásban kimutatták, hogy az elhízott vastagbél- és tüdőrákos betegek esetében a szarkopéniával rendelkezők teljes túlélése 10 hónappal rövidebb volt, mint a szarkopénia nélkülieké. A kutatások közül talán Martin és munkatársai tanulmánya** a legjelentősebb; a szerzők 1473 tüdő- vagy gyomor-bélrendszeri rákos beteget elemeztek, és kimutatták, hogy a magas testsúlycsökkenés, az alacsony izomtömeg és az alacsony izomsűrűség független prognosztikai tényező a túlélés szempontjából. Azok a betegek, akik mindhárom jellemzőt mutatták, 8,4 hónapot éltek túl, szemben azokkal a betegekkel, akiknél egyik jellemző sem volt megfigyelhető, ők 28,4 hónapos átlagos túléléssel bírtak.

Az izomtömeg mellett az izomsűrűség és az izomerő is összefüggésbe hozható volt a halálozással. Az izomfunkció az izomzat értékelésének harmadik összetevője, és eddig csak kevés tanulmány mutatott ki kapcsolatot az izomfunkció és a túlélés között előrehaladott rákbetegségben.

Az izomtömeg mellett az izomsűrűség és az izomerő is összefüggésbe hozható volt a halálozással. Az izomfunkció az izomzat értékelésének harmadik összetevője, és eddig csak kevés tanulmány mutatott ki kapcsolatot az izomfunkció és a túlélés között előrehaladott rákbetegségben. Több éve tudjuk azt is, hogy a testsúlycsökkenés és a posztoperatív szövődmények között összefüggés van.

Miként lehet ezeket az izomzavarokat csökkenteni?

A vázizomzat működési zavarai (izomtömeg-vesztés; alacsony vázizomsűrűség és az izomfunkció vagy -erő csökkenése) és a kimenetel közötti kapcsolat kimutatásán túl a fő kérdés az, hogy miként lehet ezeket az izomzavarokat csökkenteni, illetve korrigálni.

A komputertomográfiás (CT) képelemzés alkalmazása kimutatta, hogy az izom anabolizmus* lehetséges, és hogy az izomtömeg növekedése megfigyelhető a rákkezelés során. Sőt, egy kutatásban meglepő módon arra jutottak, hogy még a hasnyálmirigyrákos betegek egyharmadánál is növekedett az izomtömeg, egyharmaduknál stabil maradt az izomtömeg, egyharmaduknál pedig csökkent az izomtömeg, míg egy beteg kivételével mindegyiküknél csökkent a zsírszövet. Ugyanakkor az izomnövekedés lehetséges okait kevéssé vizsgálták. A fent említett tanulmányok retrospektívek, azonban azt sugallják, hogy az izomtömeg növelése vagy megtartása lehetséges a rákos betegek számára, és hogy a tumorválasz az izomtömeg-gyarapodás fő tényezője.

Kevés adat áll azonban rendelkezésre azokról az egyéb lehetséges tényezőkről (és különösen a táplálkozási tényezőkről), amelyek kedvezhetnek a fehérjeszintézis és a fehérjebontás közötti pozitív nettó egyensúlynak.

*Az anabolizmus minden olyan folyamat a szervezetben, ami felépítő jellegű, ezáltal az egyszerű anyagokból összetett lesz, az aminosavakból fehérjék épülnek fel (izmok, kötőszövetek), a glükózból vagyis szőlőcukorból pedig a májban és az izomban raktározott glikogén.

Forrás: https://www.annalsofoncology.org/article/S0923-7534(19)31678-3/fulltext

**Martin L. Birdsell L. Macdonald N. et al.: Cancer cachexia in the age of obesity: skeletal muscle depletion is a powerful prognostic factor, independent of body mass index. J Clin Oncol. 2013; 31: 1539-1547