A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. sajtóközleménye

GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. december 10-én kelt határozatára és a GVH által kiadott sajtóközleményre reagálva a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. az alábbiakat közli:

A GVH a „Culevit speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer daganatos betegek részére” készítményünknek csak a kommunikációját vizsgálta és csak abból a szempontból, hogy az megfelel-e az Élelmiszertörvény reklámozásra vonatkozó előírásainak. Nem tesz és nem is tehet határozatában arra vonatkozó megállapításokat, hogy a reklámállítások igazak-e, és arra sem, hogy a Culevitnek van-e gyógyhatása.

A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. a Gazdasági Versenyhivatal döntését, mely szerint megsértette az Élelmiszertörvényben (Éltv.) foglalt tilalmat, mert „egyes kereskedelmi kommunikációiban a Culevit megnevezésű speciális - gyógyászati célra szánt - tápszerekről betegség gyógyítására, kezelésére vonatkozó tulajdonságokat állítotttörvénysértőnek tartja és közigazgatási perben a bíróságon meg fogja támadni.

Előzetesen néhány pontban röviden összefoglaljuk főbb közlendőinket, amelyeket alább részletesen kifejtünk:

  • A GVH nem vizsgálta és határozata sem a reklámok valóságtartalmával és nem is a Culevit gyógyhatásával kapcsolatban tesz megállapításokat.
  • A kommunikációban kifogásolt tartalmak nem minősülnek gyógyhatás-állításoknak.
  • A tudományos kutatási eredmények ismertetése nem termék-reklám és a rák­betegek­nek szükségük van a tájékoztatásra.
  • A reklám fogalmába nem tartozik bele a kommunikáció valamennyi formája.
  • A Culevit Kft-t első alkalommal marasztalja el a GVH, a bírság mértéke ehhez képest is nagyon magas.
  • Miért lenne jó, ha a Culevit gyógyszer lenne és ez miért tart hosszú ideig?
  • Betartjuk a tájékoztatási korlátozást az ellenérveink dacára.
  • Bízunk a Bíróságban, a Culevit fogyasztóinak és munkatársaink kitartásában.

 

  • A GVH nem vizsgálta és határozata sem a reklámok valóságtartalmával és nem is a Culevit gyógyhatásával kapcsolatban tesz megállapításokat.

A Culevit Kft. kommunikációi tényszerűek voltak, reklámjai valóságtartalmát a GVH sem kérdőjelezte meg. A GVH nem azt vizsgálta és határozatában sem azt állapította meg, hogy a Culevit reklámjai igazat állítanak-e, valamint azt sem, hogy a készítménynek van-e gyógyhatása vagy sem, hanem, hogy a Culevit Kft. kommunikációjában fellelhető-e tiltott gyógyhatásállítás. A különleges táplálkozási célú élelmiszer kategóriába sorolt, hivatalosan regisztrált megnevezésében a rákbetegek részére ajánlott Culevit speciális gyógyászati célra szánt tápszert – még ha az valójában gyógyhatással rendelkezne is – az Élelmiszertörvény alapján jogsértő úgy reklámozni, hogy a reklám alapján a fogyasztó azt gondolhassa, hogy az gyógyhatással rendelkezik.

  • A kommunikációban kifogásolt tartalmak nem minősülnek gyógyhatás-állításoknak.

A Versenytanács a határozathozatal előtt közölte előzetes álláspontját, amelyre a Culevit Kft., jogi képviselője útján 56 oldalas észrevételt tett, és amelyben tényeken alapuló érveléssel támasztottuk alá, hogy nem állítottunk a reklámjainkban a Culevitről a rákbetegség gyógyítására és kezelésére vonatkozó jogsértő tulajdonságokat. Jogszabálysértőnek tartjuk, hogy észrevételeinket a Versenytanács úgy hagyta figyelmen kívül, hogy azt nem indokolta meg.

A Culevit speciális – gyógyászati célra szánt – tápszerről a döntéshozó szerint semmilyen állítás nem tehető azon kívül, hogy daganatos betegeknek ajánlott a kezelések kiegészítésére, így minden olyan kommunikáció jogsértő, amely a gyógyászati céllal összefüggésben, vagy a készítmény speciális jellegéből adódóan jelenik meg.

Eszerint olyan tájékoztatást sem adhatunk, hogy miért ajánlott a Culevit „daganatos betegek részére”, vagy miért „gyógyászati célra szánt tápszer”. Mindössze azt kommunikálhatnánk, hogy „daganatos betegek részére, kiegészítésként”. A betegeknek – az elvárható tisztességes magatartás mellett – szerintünk kell adni tájékoztatást, ezt kívánja megtiltani a GVH, különösen arra figyelemmel, hogy a határozat szerint a daganatos betegek sérülékeny fogyasztók. Ez az elvárás pedig, hogy a „sérülékeny fogyasztók” felé semmilyen tájékoztatás nem adható, álláspontunk szerint nonszensz, törvénysértő és diszkriminatív.

  • A tudományos kutatási eredmények ismertetése nem termék-reklám és a rákbetegeknek szükségük van a tájékoztatásra

Úgy ítéljük meg, hogy a találmányok, tudományos felfedezések, kutatási-fejlesztési eredmények, klinikai vizsgálatok ismertetése sem minősülhet termék reklámnak. Annak a több tízezer daganatos betegnek, aki a Culevitet az elmúlt 17 év során és napjainkban is használja vagy használni fogja a hagyományos onkológiai kezelések (műtét, sugár- és kemoterápia) kiegészítésére, joga van arra, hogy a munkánk tudományos hátteréről, számukra érthető módon és nyelven tájékozódjanak. Annál is inkább szükségesnek tartjuk az ilyen irányú tájékoztatást, mert ez is fontos lehet a rákbetegek számára abból a szempontból, hogy orvosaikat is bevonva a döntésbe, kipróbált, komoly, megbízható és hiteles kiegészítő készítmény használata mellett dönthessenek.

  • A reklám fogalmába nem tartozik bele a kommunikáció valamennyi formája

A vonatkozó jogszabály (Éltv.) szűkebben fogalmaz, mint amit a GVH kiterjesztő értelmezése a Culevit Kft-n számon kér. A törvény szövege szerint ugyanis tilos úgy reklámozni az élelmiszer kategóriába sorolt Culevit tápszert, hogy az gyógyhatással rendelkezik. A jogszabály csak a reklám-vonatkozásban tiltja a gyógyhatás állítását, a GVH pedig önkényesen kiterjeszti valamennyi kommunikációra.

  • A Culevit Kft-t első alkalommal marasztalja el a GVH, a bírság mértéke ehhez képest is nagyon magas

A Culevit Kft. a Culevit készítményeket 17 éve forgalmazza Magyarországon. Jogkövető magatartásunkat az is jelzi, hogy a kommunikációnkkal kapcsolatban a GVH most első ízben marasztal el bennünket és szab ki bírságot. Emiatt is túlzottnak tartjuk a bírság mértékét, amely a Culevit Kft. gazdasági működését veszélyezteti, a betegek számára ingyenes tanácsadó szolgálatunk és saját kutató-fejlesztő központunk munkáját, tudományos kutatásaink folytatását korlátozza.

  • Miért lenne jó, ha a Culevit gyógyszer lenne és ez miért tart hosszú ideig?

A Gazdasági Versenyhivatal gyakorlata elmarasztalja a Culevit Kft-t, függetlenül attól, hogy van-e és milyen kutatási, tudományos háttere és eredménye, tapasztalata, hozzáállása. Mi is tudjuk, hogy a betegek számára az lenne a legjobb, ha a Culevit gyógyszer lenne! A gyógyszerré fejlesztés azonban nemcsak elkötelezettséget, időt és fáradságot igényel – hiszen ezeket eddig is rááldoztuk – hanem olyan mennyiségű pénzt, amelyet ma Magyarországon nem lehet előteremteni. A Culevit a rákkutatásban forradalmian újnak számító hazai szabadalmaztatott találmányon alapul, ezért úgy véljük, hogy nemzeti érdek lenne Magyarországon gyógyszerré fejleszteni.

  • Betartjuk a tájékoztatási korlátozást ellenérveink dacára

Tekintettel arra, hogy a Culevit Kft. jogkövető jogalany, ezért mindaddig, amíg a GVH elleni peres eljárás zajlik, és amíg a Bíróság a GVH döntésének jogellenességét nem állapítja meg, a Culevit Kft. kénytelen betartani az elfogadhatatlan tájékoztatási korlátozást. Abszurd módon, a GVH határozatában még azt a kijelentést is gyógyhatás-állításnak értelmezte és megtiltotta, hogy a Culevit a kezelés (kemoterápia) mellékhatásainak enyhítésére alkalmas (hányinger, hasmenés, rossz közérzet, stb.), és furcsa módon a klinikai vizsgálatokra való hivatkozásokat is egyértelműen gyógyhatás-állításoknak minősítette. Hasonlóképpen a 10 éve védjegyeztetett „Culevit. Éljen vele!” szlogenünk használatától is el kívánna tiltani bennünket, így a közelmúltban sikerrel lezárult szlogen pályázatot hirdettünk, melynek során sok ezer ember segített új szlogenünk kitalálásában.

A pályázat nyertes szlogenje: „Culevit. Gondoskodó tudomány.”

  • Bízunk a Bíróságban, a Culevit fogyasztóinak és munkatársaink kitartásában

Mindezek tükrében mi bízunk a Bíróság jogszerű és bölcs döntésében és reméljük, hogy az ítéletet követően továbbra is megfelelő tájékoztatást tudunk adni a Culevitről a daganatos betegek részére.

Reméljük, hogy a Culevit fogyasztói kitartanak a készítményeink mellett akkor is, ha a GVH döntésének következtében korlátozva vagyunk a betegek tájékoztatásában annak ellenére, hogy mindig törekedtünk a jogszabályoknak megfelelően eljárni.

A Culevit Kft. munkatársai komolyan gondolják azt, hogy a jövőben is akarnak és tudnak is segíteni a hozzájuk forduló daganatos betegeknek.

Budapest, 2015. január 19.

Culevit Kft.