Főoldal      Kapcsolat      Honlap térkép      English    




 
   // www.culevit.hu / KUTATÁS-FEJLESZTÉS, TUDOMÁNY / A feltaláló - Dr. Kulcsár Gyula biokémikus


 - 400x600 pixel - 96908 byte

 - 400x600 pixel - 85167 byte


Dr. Kulcsár Gyula biokémikus, rákkutató 

1951. november 18-án született Nagykanizsán, és érettségiig - Winkler Lajos Vegyipari Technikumba jár - ott is tanul. Felsőfokú tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakán végzi, ahol 1979-ben szerez diplomát.

1979-1981-ig tudományos segédmunkatársként dolgozik a Pécsi Orvostudományi Egyetem Elméleti Központi Laboratóriumának Kémiai Intézetében. 1981-ben átkerül a Biokémiai Intézetbe, ahol 1993-ban nevezik ki adjunktusnak. 2005-től a Culevit Kutatás-Fejlesztési Program tudományos igazgatója.

A PhD fokozatot 1998-ban szerzi meg. 1981-től részt vesz az egyetemen a magyar, 1986-tól pedig az angol nyelvű oktatásban is. Társszerzőként két egyetemi jegyzet készítésében működött közre.


1987-ben kezdte a szervezet tumorellenes védelmi mechanizmusaival kapcsolatos kutatásait. A PTVR felfedezése és igazolásának eredményei alapján 1993-ban Magyarországon, majd 1994-től 18 másik országban történt szabadalmi bejelentés. Ezekből az Európai Szabadalom mellett eddig tizehat országban adták már meg a szabadalmat. Eredményeit 2007-ig 16 nemzetközi és 6 magyar közleményben publikálta, illetve 21-szer adta elő nemzetközi és 29-szer magyar kongresszusokon.

1998-ban a Feltalálók Olimpiáján (I. Inventors' Olympic Games)„Genius Prize" elismerést kapott; szabadalmát beválasztották az Országos Szabadalmi Hivatal által kiadott válogatott szabadalmak közé, olyan feltalálók, kutatók szabadalmai mellé, mint Puskás Tivadar, Albert Einstein, Szilárd Leó, Szent-Györgyi Albert.

Tagja a Magyar Biokémiai Egyesületnek,a Magyar Biológiai Társaságnak, a Magyar Onkológusok Társaságának, az oroszországi Orvostechnológiai Tudományok Akadémiájának, az International Society for Preventive Oncology-nak és az European Life Scientist Organisation-nek.




 
 

Ugrás az oldal tetejére | www.culevit.hu címlap | Kapcsolat | Honlap térkép | English
Termék |

Adatvédelmi nyilatkozat | Az culevit.hu honlap látogatása a feltételek elfogadását jelenti

Copyright © 2004-2010 WWW.MAXELINE.HU Kft.